2015. június 25., csütörtök

Csokis pöffeteg - Blogkóstoló 23.

Eljött az újabb forduló a Blogkostoló játékban, melynek lebonyolítója a Szénhidrát nélkül blog írója. Ebben a fordulóban ismét számomra új blogot sorsolt nekem fortuna, aminek nagyon örültem. Sokáig nézelődtem, mert rengeteg jó étel található Kisildi-nél. Végül, mivel versenyre megyünk a lánykámmal, és mindig viszünk valami finom sütit, a Csokis pöffeteg-re esett a választás, amit lánykámmal el is készítettem. Fantasztikusan csokis, finom édesség, ami szerintem pár perc leforgása alatt el fog tűnni a csapat pocakjában. :)

HOZZÁVALÓK
10 dkg puha vaj
20 dkg cukor
2 egész tojás
20 dkg csokoládé
25 dkg liszt
2 kanál tej
vanília (én két teáskanál házi eszenciát tettem bele)
fél csomag sütőpor
1 kiskanál fahéj
porcukor a hempergetéshez

ELKÉSZÍTÉS
A vajat összekeverjük a cukorral és a tojásokkal, majd hozzáadjuk a gőz fölött megolvasztott csokoládét. Belevegyítjük a fahéjat, a sütőport, a tejet, a vaníliát, majd legvégül a lisztet. A kész masszát fóliába csomagoljuk és bedugjuk éjszakára a hűtőbe "pihenni". Másnap reggel a kemény tésztát késsel feldaraboljuk,  diónyi golyóbisokat hengergetünk belőle, majd megforgatjuk a porcukorban is. Sütőpapíros tepsiben közepes hőfokon 12 percig sütjük.


2015. május 8., péntek

Túrós-gyümölcsös galette

Gyors, finom sütire vágytam, amikor megtaláltam ezt a finom, túrós gyümölcsös galettet az Urban:Eve blogon. El is készült leves mellé.

HOZZÁVALÓK
a tésztához
30 dkg liszt
12 dkg vaj
4 evőkanál tejföl
csipet só
a töltelékhez
25 dkg túró
1 kis pohár sűrű joghurt (vagy tejföl)
vanília és cukor ízlés szerint
eper (vagy más gyümölcs: meggy, málna, barack…)

ELKÉSZÍTÉS
A tésztához a lisztet, vajat, sót összemorzsolom, majd folyamatosan adagolva a tejfölt rugalmas, puha gombócot gyúrok belőle. Nagyon gyors és egyszerű omlós-vajas tészta, érdemes megjegyezni az alapreceptet. :) Hűtőben lehet pihentetni fél órát, ha gyúrás közben nagyon puha lenne. A töltelékhez a túrót a joghurttal és a cukorral kikeverem. A gyümölcsöt megpucolom, felaprítom. A sütőt előmelegítem 180°C-ra. A tésztalapot sütőpapíron vékonyra nyújtom, majd körbe 3 centis peremet hagyva megkenem a túrós töltelékkel, erre pedig kívülről befelé haladva felpakolom a gyümölcsöt. A végén felhajtogatom a tésztaszéleket. Meg lehet kenni felvert tojással, hogy szebb legyen. A sütőpapírral könnyen-gyorsan át tudtam emelni sütőlapra a tortát, és már mehetett is sülni.


2015. április 24., péntek

Túrós-sárgabarackos kombe - Blogkóstoló 22.

Elérkezett a blogkóstoló 22. fordulója, melynek házigazdája a Vöröskaktusz blog írója. Izgatottan vártam, hogy fortuna kinek a blogját adja nekem. A választottja Zsuzsi lett, a Táncoló fakanál bloggal. Hamar kiválasztottam, hogy mit szeretnék elkészíteni a blogról, de a kivitelezés váratott magára kicsit, mert rengeteg elfoglaltságom akadt. Végül elérkezett az idő, és ma nekiálltam a Túrós-aszalt gyümölcsös kombe, kicsit a mi ízlésünk szerint átalakított változatát elkészíteni. Mivel a család nem nagyon van oda az aszalt gyümölcsökért, így lecseréltem sárgabarack befőttre. A tésztából fél adagot készítettem, de a töltelék egész adag lett. Nagyon-nagyon gyorsan elfogyott. :)

Hozzávalók
margarin+olaj
1 tojás sárgája
barna cukor
tészta
30 dkg liszt
1,25 dkg élesztő
1,75 dl langyos tej
0,5 dl víz
1/2 teáskanálcukor
1/2 kiskanál só
töltelék
25 dkg túró
cukor (nem mértem, kóstoltam)
1 vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja
1 tojás sárgája
egy kisebb jól lecsepegtetett sárgabarack befőtt felaprítva

Elkészítés
A töltelékhez valókat egy tányérban összekeverjük. A tésztához valókból lágyabb tésztát dagasztunk, 3 részre osztjuk. Kinyújtjuk az első lapot olyan vékonyra, amilyenre csak tudjuk, megkenjük az olvasztott margarin+olaj keverékével, én erre tettem a töltelék felét is. Kinyújtjuk a másodikat is, rátesszük az első tetejére, megkenjük a gyümölcsös túróval. Kinyújtjuk a harmadikat is, rátesszük a túrós réteg tetejére, ezt is megkenjük a margarinnal. Hajtogatjuk. Először a két hosszabb oldalát hajtjuk be kb. a tészta közepéig alulról is, felülről is. Ezután a keskenyebbik oldalát is behajtjuk a közepére, mintha egy könyv lenne, a széleit összecsípjük. Megfordítjuk és sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük. Pizzavágóval 8 darabra vágjuk. Letakarjuk és 1/2 órát kelesztjük. Ha megkelt tetejét megkenjük tojás sárgájával, megszórjuk barna cukorral, és előmelegített sütőben 180 fokon kb. fél óra alatt megsütjük.


2015. április 6., hétfő

Whoopie pie variációk

Mikor először megláttam ezt a sütit, tudtam, hogy ki fogom próbálni. Elsőre az eredeti receptet (csak a puffin blogról) készítettem el kevesebb cukorral, de még így is nagyon édes lett számunkra. Aztán megtaláltam a Sütiszörny blogon a nekünk megfelelő receptet, ami alapján már több variáció is készült. Mákos étcsokoládé krémmel, kakaós vanília krémmel, és kakaós csokikrémmel. A változatok száma végtelen szerintem. :)

Hozzávalók 
Kakaós tésztához
25 dkg liszt
2 evőkanál cukrozatlan kakaópor (vagy 3-4 evőkanál darált mák)
1 kávéskanál sütőpor
½ kávéskanál szódabikarbóna
2 csipet só
10 dkg olvasztott vaj
12 dkg cukor
1 kávéskanál vaníliakivonat
1 tojásfehérje
1 dl tej (lehet, hogy több kell egy kicsit, hogy a habzsákból könnyebben tudjuk adagolni)
Krém
1/2 csomag pudingpor (olyan ízben, amilyen tölteléket szeretnénk)
2 dl tej
2 evőkanál cukor
7,5 dkg nagyon puha vaj

Elkészítés
A vajat elkeverjük a porcukorral, a vaníliával, hozzáadjuk a tojást. A lisztet, a kakaóport, sót, sütőport, szódabikarbónát egy tálban elvegyítjük, és a tejjel együtt apránként hozzákeverjük a vajas keverékhez. A sütőt 180 fokra előmelegítjük. A tésztát habzsákba töltjük és a közepes méretű kinyomón kb. 5 cm-es korongokat nyomunk a sütőpapírral bélelt tepsire. Hagyjunk helyet közöttük, mert sülés közben még nőnek. Kb. 10-12 perc alatt megsütjük, hagyjuk kihűlni. Vigyázzunk, ne süssük túl, mert akkor nem lesz olyan puha a sütink. Közben elkészítjük a krémet. A pudingot megfőzzük, majd rögtön a habverő táljába tesszük, és addig keverjük amíg le nem hűl. Így nem lesz darabos a krémünk. Ha teljesen lehűlt, hozzákeverjük a vajat is, habzsákba töltjük és a kihűlt tésztákat megtöltjük a krémmel. 



2015. április 3., péntek

Csokis mascarpone torta sütés nélkül

Nővéremmel mostanában összejárunk sütögetni. Elsőre a csokis-meggyes muffinomat készítettük el, és a meggybefőtt levéből gumicukrot készítettünk. Ma pedig  az isteni túróspogácsám került sorra valamint készítettünk egy csokis mascarpone tortát, amit nem kell sütni. A héten már egyszer elkészítettem a tortát kicsiben (18 cm-es formában) a szülinapomra. :) Mindent feleztem, kivéve a tejszínt. Mivel ők nem szeretik a fehércsokoládét, így étcsokoládéra cseréltük. Mind a kettő torta nagyon finom lett.

Hozzávalók
30 dkg kakaós keksz
10 dkg vaj (nagyon puha)
50 dkg mascarpone
2 dl habtejszín
2 tasak habfix
3 evőkanál porcukor
2 tasak vaníliás cukor
5 dkg fehér csokoládé
10 dkg étcsokoládé


Elkészítése
A kekszet összetörjük, majd jól elkeverjük a vajjal és lekapcsolható oldalú sütőformába simítjuk. A mascarponét a porcukorral és a vaníliás cukorral összedolgozzuk, a fehér csokoládét lereszeljük és belekeverjük. A habot felverjük és hozzáadjuk a habfixet, majd összedolgozzuk a krémmel, eloszlatjuk a kekszes alapon. Közben felolvasztjuk az étcsokoládét és a krém tetejére csorgatjuk, lehűtve kínáljuk.


2015. március 27., péntek

Medvehagymás pogácsa és medvehagyma pesto

Tegnap a piacon jártam és nem tudtam ellenállni a szép medvehagymának, pedig a mami kertjében is nő. Igaz vele csak hétvégente találkozunk, ha a lányokat viszem hozzá. Szóval vettem két nagy csokorral, az egyikből pogácsa készült, a másikból pedig pesto. Mind a kettő nagyon fincsi lett, mint mindig. Idén egy hajtogatott kelt tésztás változatra esett a választásom, amit Az otthon ízei blogon találtam. Ugyan nem két perc, de megéri, mert rettenetesen finom.

Medvehagymás kelt pogácsa

Hozzávalók
1 kg liszt
50 dkg margarin
2 dl tej
1 mk cukor
4 dkg élesztő
1 ek só
3 tojás
30 dkg reszelt trappista (20 dkg a tésztába + 10 dkg a tetejére)
1 nagy doboz tejföl
1 nagy csokor (kb. 20 levél) medvehagyma, nagyon apróra összedarabolva

Elkészítés

Az élesztőt langyos-cukros tejben felfuttatjuk. Egy nagy tálba tesszük a lisztet, hozzáadjuk a sót, elmorzsoljuk a margarinnal. Mélyedést készítünk a közepébe, beleöntjük a felfuttatott élesztőt, a tojások sárgáját, tejfölt, 20 dkg reszelt sajtot. Szép sima tésztává gyúrjuk. Letakarjuk, 20 percet pihentetjük. Kinyújtjuk a tésztát és a nagyon apróra vágott medvehagyma felét egyenletesen rászórjuk. Elkezdjük hajtogatni a tésztát. Először fentről az egyharmad részt hajtjuk a tészta közepéig, majd lentről a másik egyharmad részt ráhajtjuk a tészta másik felére. Utána balról a tésztára hajtjuk az egyharmad részt. Ezután tovább gördítjük a tésztát jobbra, az utolsó harmadra. Ezt még kétszer megismételjük, közben 10-10 percet pihentetjük a tésztát. A másodszori nyújtásnál megkenjük a tésztát a medvehagyma másik felével, pihentetjük. A harmadszori nyújtás-hajtogatás-pihentetés után újra kinyújtjuk a tésztát, megkenjük a tojások fehérjével, megszórjuk a maradék 10 dkg reszelt sajttal, pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatjuk, előmelegített sütőben 180 fokon 18-20 perc alatt megsütjük.


Medvehagyma pesto


Hozzávalók
100 g medvehagyma
35 g kesudió (pirítva)
70 g parmezán
1 teáskanál só
őrölt fekete bors
100 ml olívaolaj - extra szűz

Elkészítés

A medvehagymát először alaposan megmossuk, majd pár cm-es darabokra vágjuk. A szárát is fel lehet használni! A kesudiót kicsit megpirítjuk egy serpenyőben. Aprítóba tesszük a medvehagymát, a pirított kesudiót, a parmezánt, sót és borsot. Jól "daráljuk" össze 1-2 perc alatt. Mikor megvan, adjuk hozzá az olajat is, majd ezzel is "daráljuk" 1-2 percen át. Ezzel a pesto el is készült. Tegyük befőttesüvegbe.

2015. március 3., kedd

Túrós zabpelyhes süti

Ezt a sütit azért készítettem, mert maradt túró, és nem akartam, hogy kárba vesszen. Nem bántam meg, mert nagyon finom, puha.

Hozzávalók
25 dkg túró
1 tojás
5 dkg puha vaj/margarin
4 ek. zabpehely
2 ek. (barna)cukor
1 csomag vaníliás cukor
1 kk. fahéj
1 tk. natúr joghurt
egy csipet só


Elkészítés
A hozzávalókat alaposan összekeverjük. Én apró szemű zabpelyhet és barna cukrot használtam. Miután összekevertük az alapanyagokat, érdemes egy kis ideig hűtőben tartani a masszát, hogy a zabpehely magába szívja a nedvességet. Ezután keksz alakú halmokat formázunk egy tepsiben, és megsütjük a sütiket. 
Sokáig finom, puha marad, ha nem fogyna el semmi perc alatt. :)