2014. február 14., péntek

Iskolai farsang első rész :)

Lánykáim iskolájában ma tartották a farsangot. A kisebbiknek délután háromtól ötig, a nagynak öttől fél nyolcig, hogy ne unatkozzunk. :) A felsősöknél minden évben kérnek egy tortát osztályonként, aminket kisorsolnak tombolán, vagy jelmez- és más versenyeket díjaznak velük. Idén bevállaltam, hogy megsütöm. Igazából merész vállalkozás volt, mivel még csak nagyon kevés tortát készítettem. Elővettem kedvenc receptkönyvem, és a Brünni torta fogott meg elsőre. Természetesen átalakítottam kicsit, a mi ízlésünknek megfelelőre. A tészta Sand-felvert, a krém pedig dobos alapú, Dina barátnőm útmutatásai alapján.

FARSANGI TORTA

Hozzávalók
Tészta 1:
2 tojás
4 dkg cukor
5 dkg liszt
1 dkg vaj
Tészta 2:
3 tojás
6 dkg cukor
7,5 dkg liszt
1,5 dkg vaj
Krém:
4 egész tojás
20 dkg kristálycukor
2 tasak vaníliás cukor
1 tábla étcsokoládé (10 dkg)
2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
20 dkg vaj
kevés rum vagy rumaroma

Fázisfotók :)

Elkészítés
Először a krémet készítjük el, mert kell neki idő, hogy jól lehűljön. Egy lábasba felütöm a tojásokat, hozzáadom a cukrot, a vaníliáscukrot és elkeverem. A csokit megolvasztom. Egy másik edényben 2 ujjnyi vizet forralok, majd ráteszem a lábast, és gőz fölött besűrítem a tojáskrémet. A gőzről levéve beledolgozom az olvasztott csokit, a kakaóport és a rumot, majd 3-4 órára hűtőbe teszem. A betöltés elött a lágy vajat habosra keverem, és mehet hozzá a kihűlt krémhez.
A tészta 1 és 2 elkészítése ugyanúgy történik, csak az elsőt egy 18 cm-es kerek tortaformában sütjük meg, míg a másodikat egy nagyobb lapos tepsiben, mint a piskóta tekercshez. A tojásokat a cukorral gőz fölött, folyamatos keveréssel 50°C-ig melegítjük. Ezt úgy ellenőrizhetjük hőmérő nélkül, hogy keverés közben a tiszta ujjunkat beledugva már majdnem kellemetlen melegnek érezzük a keveréket, akkor jó. Levesszük gőzről, és tovább habosítjuk kihűlésig. Beleszitáljuk a lisztet, és belekeverjük a már nem forró olvasztott vajat. Sütőpapírral bélelt formában sütjük 180°C-on 25-30 percig, tűpróbáig. Utána rácson kihűtjük őket. Az összeállításhoz a kerek lapot félbevágjuk, ez lesz a torta alja és teteje. Az alsó lapot és a téglalapot megkenjük krémmel. A téglalapot 3 cm széles csíkokra vágjuk, és a kerek tortalap közepéből indulva csigavonalban feltekerjük őket úgy, hogy a krém befelé essen. Ha befedtük a kerek tortalapot, akkor a tetejét is megkenjük krémmel, ráhelyezzük a második kerek lapot, és az egész tortát bevonjuk krémmel. Bevonásig hűtőbe tesszük, én csak másnap vontam be bolti pillecukorból készített fondanttal, amit Tortafüggő Marisz receptje alapján készítettem el. Szerintem nagyon jól sikerült torta lett, szuper farsangi díszbe öltöztetve, amiben a nagyobbik lánykám is segédkezett.
Kész torta :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése